Teljesen világos és nem nehéz megérteni azt, hogy amikor valaki komolyan elkezdi megfigyelni önmagát abból kiindulva, hogy ő nem egy, hanem sok, akkor valójában elkezd azon dolgozni, amit a bensőjében hordoz. A következő pszichológiai hibák akadályt, gátat, béklyót jelentenek az intim önmegfigyelés számára: Mitománia (a nagyszerűség delíriuma, Istennek hinni magunkat), Egó-központúság (egy állandó Énben való hit; bármiféle Alteregó imádat), Paranoia (tudálékosság, önelégültség, önteltség, a tévedhetetlenség képzete, misztikus büszkeség, olyan személy, aki nem képes mások nézőpontját meglátni).
Az önmagunkon való komoly munka több mint lehetetlennek bizonyul, ameddig abban az abszurd meggyőződésben élünk, hogy egyek vagyunk és van egy állandó Énünk.
Aki mindig egynek hiszi magát, soha nem lesz képes elkülöníteni magát a saját nemkívánatos elemeitől. Minden gondolatot, érzést, kívánságot, vágyat, indulatot, szenvedélyt, kötődést, stb., stb., stb. úgy fog ítélni, mint a saját természetének különálló, változtathatatlan funkcióit, és odáig jut majd, hogy mások előtt önigazolva azt mondja, hogy ezek vagy azok a személyes hibák örökletes jellemvonások…
Aki elfogadja a sokszoros Én tanát, az a megfigyelésére alapozva megérti majd, hogy minden vágy, gondolat, cselekedet, szenvedély, stb., egyik vagy másik Én valamelyikének felel meg…
A bensőséges önmegfigyelés bármely atlétája nagyon komolyan dolgozik önmagában, és erőfeszítéseket tesz azért, hogy leválassza a pszichikumától a saját belsejében hordozott nemkívánatos elemeket…
Ha valaki komolyan és nagyon őszintén elkezdi belsőleg megfigyelni magát, akkor kétfelé válik: megfigyelővé és megfigyeltté.
Ha ez a kettéválás nem történik meg, nyilvánvalóan soha nem tudnánk előrehaladni az önismeret csodálatos létráján.
Hogyan tudnánk önmagunkat megfigyelni, ha elkövetjük azt a hibát, hogy nem akarjuk önmagunkat felosztani megfigyelőre és megfigyeltre?
Ha ez a kettéválás nem történik meg, egyértelműen soha nem fogunk egyetlen lépést sem megtenni az önismeret útján.
Kétségtelenül ameddig ez a kettéválás nem történik meg, mindaddig azonosulunk a többszörös Én minden folyamatával…
Aki azonosul a többszörös Én különböző folyamataival, mindig a körülmények áldozata.
Hogyan is tudná megváltoztatni a körülményeket az, aki nem ismeri önmagát? Hogyan tudná megismerni önmagát az, aki soha nem figyelte meg önmaga belsejét? Milyen módon tudná megfigyelni valaki önmagát, ha nem válna előbb szét megfigyelővé és megfigyeltté?
Márpedig senki sem vághat bele önmaga gyökeres megváltoztatásába mindaddig, míg nem képes azt mondani: „Ez a vágy egy állati Én, amelyet el kell távolítanom”; „Ez az önző gondolat egy másik Én, ami kínoz engem, és amit meg kell semmisítenem”; „Ez az érzés, ami megsebzi a szívemet, ez egy betolakodó Én, amit kozmikus porrá kell változtatnom”; stb., stb., stb.
Természetesen mindez lehetetlen annak, aki soha sem vált szét megfigyelővé és megfigyeltté.
Aki minden pszichológiai folyamatát egy egyedi, személyes és állandó Én működésének tekinti, az olyannyira azonosult minden saját hibájával, olyannyira egyesült velük, hogy emiatt elveszítette a képességet, amivel elválaszthatná azokat a pszichéjétől.
Nyilvánvaló, hogy az ilyen emberek sohasem fognak tudni gyökeresen megváltozni, ezek az emberek teljes kudarcra vannak ítélve.
Forradalmi pszichológia, XIII. fejezet, Megfigyelő és Megfigyelt.
Samael Aun Weor
