Szerencsétlen létünk keresztútja már gyerekkorunkban és fiatalkorunkban elkezdődik a szellemi deformálódással, benső családi tragédiákkal, ellentétek, kellemetlenségek kialakulásával úgy az otthonunkban, mint az iskolában, stb.
Egyértelmű, hogy kora gyermekkorunktól, néhány kivételtől eltekintve, nem érintenek meg bennünket valóban mélyen ezek a problémák; de amikor már felnőtté válunk, felmerülnek a kérdések: Ki vagyok én? Honnan jöttem? Miért kell szenvednem? Mi a lét célja? Stb., stb.
Az életutunk alatt mindannyian feltettük már magunknak ezeket a kérdéseket. Egy adott ponthoz érve pedig mindannyian vizsgálódni, kutatni kezdünk, és tudni akarjuk a számos keserűség, a szenvedés, a küzdelem és a szív fájdalmainak okait; de sajnálatos módon végül mindig egy teóriának vagy véleménynek, egy hiedelemnek vagy a szomszéd nézőpontjának, vagy egy öregember válaszának, vagy egy más körülménynek az áldozatává válunk.
Elveszítettük igaz ártatlanságunkat, a nyugodt szív békéjét, így már nem vagyunk többé képesek közvetlen módon érzékelni az Igazságot annak minden keménységével együtt. Mindannyian attól függünk, amit a másik mond, és így teljességgel egyértelmű, hogy hibás úton járunk.
A kapitalista társadalom radikálisan elítéli az ateistákat, azokat, akik nem hisznek Istenben.
A marxista leninista társadalmak azokat ítélik el, akik hisznek Istenben, de a gyökerében ez a két dolog megegyezik, mindkettő a véleményeknek, az emberek szeszélyeinek, az elme kivetítéseinek függvényei. Sem a hiszékenység, sem a hitetlenség, de még a szkepticizmus sem jelenti az Igazság megtapasztalását.
Az elme megengedi magának azt a luxust, hogy higgyen, kételkedjen, véleményt alkosson, vagy találgatásokba bocsátkozzon, stb. de ez nem az Igazság megtapasztalása.
Ugyan megengedhetjük magunknak azt a luxust, hogy higgyünk, vagy éppen kételkedjünk a Nap létezésében, de ettől még a csillagok királya ontani fogja fényét és erejét minden létező dologra anélkül, hogy véleményünknek bármilyen apró kis jelentősége is lenne az ő számára.
A vak hit, a hitetlenség és a szkepticizmus mögött a hamis erkölcs és számos téves elképzelés, illetve a hamis tisztelet sok árnyalata bújik meg, melynek árnyékában az Én megerősödik.
Mind a kapitalista, mind a kommunista típusú társadalmaknak, a maguk módján és hóbortjuk szerint, megvannak az előítéleteik, elképzeléseik, különös morális felfogásuk. Ami morális a kapitalista blokkban, az nem morális a kommunista blokkban, és így fordítva is igaz.
A morál a szokásoktól, a helytől és az időtől függ. Ami morális az egyik országban, az nem morális a másik országban, és ami az egyik korszakban morális, az a másik korszakban nem morális. A morál nem rendelkezik semmiféle valódi értékkel; ezért elemzésnek alávetni száz százalékban ostoba dolog.
Az Alapvető Nevelés nem tanítja a moralitást. Az Alapvető Nevelés a Forradalmi Etikát tanítja, és ez az, amire az új generációknak szüksége van.
Mindenkoron, a teremtés hajnalától fogva, mindig léteztek emberek, akik visszavonultak a világtól, hogy az Igazságot keressék.
Teljesen abszurd dolog visszavonulni a világtól azért, hogy az Igazságot keressük, amikor a világban és az emberben található meg, itt és most.
Az Igazság a pillanatról pillanatra megnyilvánuló ismeretlen, melynek felfedezéséhez nem kell elvonulnunk a világtól és embertársainktól sem szükséges elszakadnunk.
Teljességgel abszurd azt állítani, hogy minden Igazság féligazság, vagy, hogy minden Igazság félhazugság.
Az Igazság radikális, egyértelműen vagy az, vagy nem az. Az Igazság soha nem lehet félig igaz, vagy félig hamis.
Abszurd dolog azt állítani, hogy az Igazság az idő függvénye, és az, ami egykoron Igazság volt, az egy másik korban már nem az.
Az Igazságnak semmi köze az időhöz. Az Igazság időtlen. Az Én alkotja az időt, éppen ezért nem is ismerheti az Igazságot.
Teljesen abszurd dolog hagyományos, átmeneti és relatív igazságok létét feltételezni. Az emberek összekeverik a fogalmakat és a véleményeket az Igazsággal.
Az Igazságnak semmi köze sincs a véleményekhez, vagy az úgynevezett hétköznapi igazságokhoz, mivel ezek csupán az elme transzcendencia nélküli kivetítései.
Az Igazság a pillanatról pillanatra megnyilvánuló ismeretlen, mely kizárólag akkor tapasztalható meg, amikor a Pszichológiai Én nincs jelen.
Az Igazság nem álérvelések, fogalmi rendszerek vagy vélemények függvénye. Az Igazságot kizárólag a közvetlen megtapasztalás útján ismerhetjük meg.
Az elmének csupán véleménye lehet, de ezeknek a véleményeknek semmi közük sincs az Igazsághoz.
Az elme sohasem képes felfogni az Igazságot.
Az iskolai, gimnáziumi és egyetemi tanárok feladata megtapasztalni az igazságot, és megmutatni az utat a diákjaiknak.
Az Igazság a közvetlen megtapasztalás kérdése és nem valamiféle teóriák, vélemények, avagy fogalmak függvénye.
Tanulhatunk és tanulnunk is kell, de sürgető közvetlenül megtapasztalnunk az egyes elméletek, fogalmak, vélemények stb., stb, stb. igazságtartalmát.
Tanulnunk, elemeznünk, érdeklődnünk kell, de halaszthatatlan sürgősséggel szükséges megtapasztalnunk a tanultak igazságtartalmát.
Teljességgel lehetetlen megtapasztalni az Igazságot, amíg az elmét felzaklatják, felforgatják, megkínozzák az egymással ellentétes vélemények.
Csak abban az esetben lehetséges megtapasztalni az Igazságot, ha az elme csendes, ha az elme nyugodt.
Az iskolák, gimnáziumok, egyetemek tanárainak meg kell mutatniuk hallgatóik számára a mély, bensőséges meditáció ösvényét.
A mély, benső meditáció ösvénye a nyugodt, csendes elméhez vezet bennünket.
Amikor az elme csendes, mentes a gondolatoktól, vágyaktól, véleményektől stb., amikor az elme néma, akkor jön el hozzánk az Igazság.
Alapvető nevelés, XVIII. fejezet, Az igazság.
Samael Aun Weor
