A veszély, hogy elveszítjük erkölcsi értékeinket

Kedves olvasók:


Nagy örömömre szolgál eljuttatni hozzátok néhány szót a következőkről:

A VESZÉLY, HOGY ELVESZÍTJÜK ERKÖLCSI ÉRTÉKEINKET, MÍGNEM ÁLLATIAS LÉNYEKKÉ VÁLTOZUNK.

Amikor visszaemlékezünk és összehasonlítjuk jelenünket a múltunkkal, rájövünk, hogy bizony napjaink életmódja által az idők során nagyon sok értéket elveszítettünk, és ez egy rendkívül hiábavaló, mesterséges, transzcendentális dolgokat nélkülöző élet felé sodort minket.

Kezdjük azzal, hogy amikor gyerekek voltunk, úgy 50-60 évvel ezelőtt, napjainkhoz képest teljesen más, nagyon eltérő képünk volt az életről.

Így, akkoriban papírból készült kis csónakokkal szerettünk játszani, amelyeket aztán a járdánk mellett futó vizekre helyeztünk, és figyeltük azokat, hogy meglássuk, milyen messzire jut el az a minihajó. Máskor meg elkísértük a kis csónakunkat néhány utcányit, megint csak azért, hogy lássuk, mekkora utat sikerült megtennie.

Másrészt, ez a papírból készült és nagyon finom szövetfarokkal kiegyensúlyozott sárkányok reptetésének ideje volt. Ezt a sárkányt feldobtunk a levegőbe, és egy kellően hosszú zsinór segítségével felemeltük ezt a játékot, és már a magasban, a terület egyik végéből a másikba reptettük. Ezzel órákat el tudtunk tölteni. Az érzelmi központunknak ez nagy örömöt okozott, különösen amikor a szél felerősödött…

Akkoriban egy YMCA nevű amerikai intézmény is adott a gyerekeknek fát és egyéb eszközöket, és minden gyerek készített otthon egy kocsit, amivel később, egy kiválasztott helyen, versenyeket rendeztek, és mindez örömöt és izgalmat okozott nemcsak a gyerekeknek, hanem szüleiknek, illetve általában a felnőtteknek is.

És mit mondjunk az üveggolyókkal való játékról? Az egész gyerekcsapat bekapcsolódott ebbe a mulatságba, és ez a játék nem csak az érzékszerveket ─ a látást és a tapintást ─ élesítette, hanem vidám csoportok is létrejöttek, amelyek nevettek a vesztesen ─ egészségesen ─, vagy éltették a győztest, mindezt az egészséges szórakozás légkörében. Ugyanez történt a búgócsigával vagy pörgettyűvel, amely köré egy zsineget tekertünk, ami arra szolgált, hogy a földre dobjuk és néha a vesztes búgócsigájához. Ezek a helyzetek állandóan megnevettettek minket, majd mindenki hazament.

A lányok háziasszonyosdit játszottak. Volt néhány mini serpenyőjük és egyéb konyhai eszközeik, és egymás között eljátszották, hogy megfőzik az úgynevezett levest, ami valójában nem volt más, mint egy kis víz, amit mindenki megivott, amikor eljött az ideje. Máskor anyukásat játszottak a babáikkal. Nem tudok nem emlékezni azokra a játékokra, amelyek abból álltak, hogy néhány pillanatra orvossá váltunk. A szüleink vásároltak nekünk egy „orvosi” készletet, amely többek között tartalmazott egy játék sztetoszkópot, amely lehetővé tette, játékból, hogy megtudjuk, milyen a „betegeknek látszók” tüdeje és szívverése. Nyilvánvaló, hogy egyesek orvosokat, mások betegeket játszottak, de ez csodálatos gyermekszórakoztató környezetet teremtett. Kétségtelen, hogy mindezekhez a vicces dolgokhoz hozzá kell adni a „pedálos autókat”, amelyekkel az otthonunkban közlekedtünk.

És az ugrókötél, amelyet két fiú vagy lány mozgatott, miközben egy harmadik átugrott rajta, hogy ne gabalyodjon bele? Kétségtelen, hogy ezek a játékok boldoggá tettek minket, és senki sem vállalt kockázatot, senki nem volt veszélyben.

Most pedig itt a kérdés, kedves olvasó: Hány gyermeket látunk manapság, aki ilyen boldogságban tölti a gyermekkorát? Válasz: Nagyon keveset, mondhatnánk, hogy EGYET SEM.

Miért? Nos, egyszerűen azért, mert a mai kegyetlen civilizációnk úgy véli, hogy a szórakozás mindezen formája ostobaság, badarság, butaság volt és az is, és amit manapság a gyerekeknek ajándékoznak, az aberrált mobiltelefonok, hipnotikus számítógépek stb. stb. stb., mindezt azzal az ürüggyel, hogy jobb, ha a gyerek hozzászokik az intelligenciához, még ha ez azt is jelenti, hogy valójában nem éli meg a gyermekkorát..…

Ha egy emberi lény nem éli meg a fejlődési szakaszait, személyisége deformálódik, és mindez hatással lesz későbbi állapotaira – a serdülőkorra, felnőttkorra, közép- és időskorra.

Mindennek a tetejébe, a televízió megjelenése egyrészt nagyszerű volt arra, hogy megmutassa, hogy mi történt a világ egyes részein, bemutassa a tudomány fejlődését számos területen, és még a gyerekeket is megnevettette az akkori rajzfilmekkel. Emlékezzünk csak vissza Popeyre, a Tengerészre, Miki Egérre, Fakopáncs Fricire, Tom és Jerryre, a Rózsaszín Párducra és a végtelen sok karakterre, akik nemcsak a gyerekeket, hanem még magukat a szüleiket is megörvendeztették…

Később, ez az egyedülálló találmány, – a TV – kezdett társadalmunk eltorzításának eszközévé válni. Kezdetben a mozifilmek vagy filmek szórakoztatták a nézőket a régi amerikai nyugat történeteinek – az „Elfújta a szél”, az „Alice Csodaországban”… –  bemutatásával. Manapság, kedves barátaim, a dolgok nagyon megváltoztak. Ha meg akarunk nézni egy filmet, akkor ügyelnünk kell arra, hogy ne töltsük meg a pszichénket haszontalan erőszakkal, szégyentelen infraszexualitással és egyéb gonosz gyomokkal, mert mindez az ártatlanság ki lett dobva és egyre romlottabb és degeneráltabb filmeket kezdtek nekünk gyártani és ezt sajnos mindenki normálisnak fogadta el. Mára megszoktuk, hogy olyan filmeket látunk, amelyekben a főszereplők teljesen meztelenül jelennek meg, és a hab a tortán az, hogy paráználkodás közben mutatják őket. Nyilvánvalóan, mindez a celluloid anyag addig halmozódott fel a pszichénkben, amíg el nem telített, és ezáltal eltávolított minket a LÉNYTŐL, és közelebb vitt a NEM-LÉNYHEZ, AZ ÉNHEZ.

Mintha mindez nem lenne elég, a már megőrült tömegek most kihirdették az LMBTQ-jelenség létezését, amely a hírnökei szerint minden humanoidnak megadja a szabadságot, hogy válasszon, hogy férfi vagy nő marad-e ─ amilyennek a természet a világra hozta őket ─, vagy mesterségesen átalakulnak valami mássá, vagy közvetlenül a kormányokat kérik intézményeiken keresztül ─ szociális egészségügyi szolgáltatások ─, hogy végezzenek műtétet rajtuk, és hormonokat adjanak nekik nemük megváltoztatásához. A leghihetetlenebb az, hogy társadalmunk ezt fejlődésnek nevezi, és a társadalom egy másik része közömbös marad, noha az ’’embernek” nevezett faj valóságos katasztrófáját szemléli.

Sok mindent felsorolhatnánk még ezeken az oldalakon annak megerősítésére, hogy már nem érdemeljük meg a civilizáció jelzőt.  Mára barbár, veszélyes és bűnöző csoportoknak kellene nevezni minket, akik szeretik egymást elpusztítani… Tudjuk, hogy világunk e vészjósló átalakulása mögött voltak és továbbra is vannak bizonyos förtelmes intelligenciák, amelyek a racionális emlős maradékának sorsát diktálják. Még világunk kormányai is félnek ezektől a személyektől, akik titkos társaságok mögé rejtőznek bolygónk különböző részein. Ezek a szörnyű elmék megtervezték és elindítják a Harmadik Világháborút, ami az orrunk előtt kezdődik, de, ahogy azt már korábban is mondtuk, a Tudatunk olyannyira alszik, hogy nekünk már minden mindegy….…

Hová fogunk jutni? Válasz: A teljes káoszba és önpusztításba.

GLORIA IN EXCELSIS DEO.
─ „Dicsőség a magasságban Istennek”─.

KWEN KHAN KHU

0 Comments

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*