A meditációt úgy lehet meghatározni, mint tudományt, mint egy művészetet, vagy mint diszciplínát, és még úgy is, mint egy technikát. Egyszóval, beszélhetünk a meditációnak a tudományáról, mert egy tudomány, megvannak a saját tudományos jellemzői, amelyek bizonyíthatóak. Egy művészetről lehet beszélni, mert meditálni tudni egy művészi sajátosság, az elme relaxációjának és csendjének a témájában. Azt lehet mondani, hogy egy technika, mert meg kell tanulni a meditáció technikáját, és vannak szakemberek, és vannak olyanok, akik nem szakemberek. És úgyszintén fel lehet fogni még úgy is, mint egy diszciplínát, mert ahhoz, hogy odáig jussunk, hogy a meditáció atlétái legyünk, egy ezoterikus diszciplínára van szükségünk. Egyszóval, világos, hogy a meditáció, mint technika igényli bizonyos lépéseknek az ismeretét. Mint tudományt, a céljaival kapcsolatban kell tanulmányozni. Mint diszciplína, a jógi útjához és a gnosztikus fakír útjához tartozik. Így tehát, ezen az alapon mondhatjuk, hogy a meditáció egy nagy részt alkot az igazi belső munka eszenciájából. Meditáció nélkül lehetetlennek bizonyul a mi belső pszichológiai munkánk komoly tanulmányának folytatása, hogy gnosztikus kifejezésekkel éljünk. A meditáció nélkül nem tudjuk felmérni a Lény felé vezető haladásunkat.
A Meditáció Tudománya
-
Abraxas gnosztikus misztériuma
V.M. Kwen Khan Khu, , Alkímia, Kabbala, Metafizika, 0
Kedves olvasók: Az alábbi sorokat küldöm nektek, hogy megpróbáljunk még jobban elmélyülni abban, amit úgy nevezhetnénk: ABRAXAS GNOSZTIKUS MISZTÉRIUMA...
-
MEGÉRTENI A HALÁLT
V.M. Samael Aun Weor, , Metafizika, Pszichológia, Élet és Halál, 0
Sürgető megérteni mélységeiben és az elme minden területén, hogy valójában mi is a halál önmagában; valójában csak így válhat...
-
Gyakorlat a szükség és a kapzsiság megismeréséhez
Universal, , Meditáció, 0
Feküdjön le csillag alakban, kinyitva a lábakat és karokat jobbra és balra. Most koncentráljon a saját sürgető fizikai szükségleteire....
-
Gyakorlat az Emlékek Hölgyével
Universal, , Dimenziók, Meditáció, 0
Szükséges, hogy a tanítvány megtanulja magával vinni az asztrális utazásai alkalmával az Emlékek kedves Hölgyét azért, hogy áthozhassa emlékezetébe...
-
Endokrinológiai és kriminológiai alapfogalmak
V.M. Samael Aun Weor, , Metafizika, Pszichológia, 0
Ez az értekezés most először számol be nekünk a láthatatlan világ érzékelése és az endokrin mirigyek felsőrendű fejlettsége közötti...
-
Megnyugtatni az elmét egy koán segítségével
V.M. Samael Aun Weor, , Meditáció, 0
A tanulónak semmiképpen sem szabad elfelejtenie, hogy milyen könnyű azonosulni az elmével. Amikor az elhivatott úgy érzi, hogy készen...
-
A Tudat
V.M. Samael Aun Weor, , Metafizika, Pszichológia, 0
Az emberek összekeverik a Tudatot az intelligenciával, avagy az intellektussal, és a nagyon intelligens vagy intellektuális személynek nagy tudatosságot...
-
Hindu képzelőerő gyakorlat az Én megsemmisítésére
Universal, , Misztika, Meditáció, 0
A kimondhatatlan misztérium százezer szűzének a nevében, amely minden kor mélységében rejtőzik, most fontos egy kicsit beszélni a híres...